Hírek

Ahogy egy szülő látja csapatunkat. Örömtelien szép ismerete mindannak amit csinálunk. Talán csak az avatás szót cserélném ki fogadalomtételre... :)

"....

Számomra mindig fontos volt a hazám tisztelete, a természet szeretete, a közösség megtartó ereje, ezért mikor gyermekeim születtek és felcseperedtek iskolás korra, érdeklődve figyeltem környezetünk közösségeit. Olyan csapatot kerestem, ahová szívesen fogadják be őket, olyan vagy hasonló értékeket közvetítve számukra, amit itthon is élünk. Azt is mérlegeltem, hogy a rohanó világunkban hangsúlyos legyen a természetben élés, a „kocka  világtól” való elszakadás, így amikor egy új, fiatalos, lendületes, mégis a cserkész hagyományokra épülő csapat született a környezetünkben, legnagyobb fiammal lelkesen jelentkeztünk. Ő cserkészjelölt lett, én és a családom pedig  kíváncsi megfigyelő. 

Felvettük hát a szálat, amit elvágott a második világháború, a régi cserkészöv a fiam kezében új gazdára lelt és egy keményre száradt, régi gubacs is került nyakkendőgyűrűnek. 

Az új csapatnak, városunk megszokott környezetében először nem volt könnyű dolga. A már megszokott közösségek mellett helyet kellett csinálniuk maguknak úgy, hogy kicsit mást nyújtsanak, mint az eddigiek. A csapat vezető magja viszont jó szemmel látta, hogy az ifjúságnak a közösségi élet mellett, a természet közelsége, a Pilis, a „rendgyakorlatok”, sok-sok nevetés, titkos összejövetelek, történelmünk, városunk múltjának tisztelete, ismerete, de a lélek ápolása is fontos részei kell, hogy legyenek annak a programnak, ami egész évben össze kell, hogy tartsa a gyermekeket, őrsöket, rajokat, a csapatot. Nagyon becsülendő bennük, hogy az éves programot már szeptemberben kihirdetik, szigorúan tartva magukat az időpontokhoz, sok nagycsaládos örömére, akik így könnyebben tudnak tervezni közös családi programokat. Mikor egy gyermek jelentkezik cserkészjelöltnek, a családnak tudnia kell, hogy egy olyan kötelék tagja lesz, ahol kifejezetten ügyelnek arra, hogy a csapat legkisebb sejtjeiben, az őrsökben, szoros legyen az összetartó erő, a kapocs, az együtt tevékenykedés öröme, így már eleve azt kérik a cserkészvezetők, hogy csak az a gyermek/család kapcsolódjon hozzájuk, akik tudják azt vállalni, hogy a csapat összes rendezvényére, őrsi gyűlésére, a nyári táborba jön a gyermek, részt vesz minden csapatprogramon. Ezt nem úgy kell felfogni, hogy itt diktatórikus a hangulat, hanem, „ha kimarad, lemarad…” elve alapján, ha nincs közös élménye a gyermeknek, kirekesztődik, előbb utóbb nem találja meg a hangot a többiekkel, majd a perifériára szorul és hiába próbál az őrsvezető lelkes kapocs lenni, a gyermek, mint egy finom műszer megérzi a szakadást és eltávolodik a többiektől. Ebből adódik, hogy a cserkészet egy eszme, egy hitrendszer vállalása, egy ifjúsági „életút” életminőség elfogadása.

A cserkészet másik fontos alapköve, támpillére, az őrsvezetők személye. Mert ugye adott a vezetői mag, ahol komoly munka folyik a szervezésekben, programok kitalálásában, az anyagiak előteremtésében, a rendezvények megvalósításában, de óriási feladat van abban is, hogy a hierarchikus rendszerben rendeződő vezetők milyen ifivezetőket képeznek ki, milyen őrsvezetőnek való fiatalokat találnak. Természetesen egy-egy őrsvezető csak akkor lehet ténylegesen a fiatalok elöljárója, ha előtte szigorú őrsvezető képzőn és vizsgákon esik át és még akkor sem igazán készpénz, hogy az az ember alkalmas e a nemes feladatra. A fiamnak kitűnő őrsvezetője akadt, egy lelkes, tehetséges, természetszerető fiatalember személyében, aki minden lehetőséget megragadott, hogy a rábízott tizenéves fiatal fiúkkal megismertesse a cserkészet alapjait, a vizsgákat megszervezze a fiúknak és próbázásról – próbázásra egyre nehezebb feladatokat adjon a szilaj fiatalságnak. Mindezt végig kísérve, humorral  átitatva, lelkesen. Úgyhogy, mikor egy ilyen próbázás után a fiam elmesélte élményeit a legtermészetesebb módon, nekem néha a hajam égnek állt, de ő kacagva, hóval, sárral, hideggel szemben dacolva, egyre erősebben, egyre nagyobb ellenálló és tűrőképességgel megáldva állta a sarat és lelkesen, hitben és szellemiségben erősödve cseperedett igazi cserkész ifjúvá.

A cserkészélet szellemi mozgatói a keresztény hit és hazánk történelme, szűkebb környezetünk, városunk régmúltjának ismerete. Ennek fejlesztésére, a fiatalok hitének növelésére több programot szerveznek az évben, sőt egyéb cserkészprogramok részei is a hitélet, lelki nap, beszélgetős esték. Karácsony előtt és a nagyböjti időszakban külön lelki napokat tartanak, keresztény szemmel beszélik át ezeket a témákat. Minden hétvégi portyán, ott ahol kirándulnak, elmennek templomba, vagy tábori misét szerveznek. A tábortüzeknél nem csak a vicc van porondon, hanem a lelki beszélgetések is. Természetesen erre az életkorra nem kifejezetten jellemző a lelkizés, nehezebben nyílnak meg mélyebb témáknak, mégis talán azt gondolom, mint külsős szemlélő, hogy saját korosztályukon belül könnyebben beszélnek egymással ilyen témákról, mint egy idősebb generációval. Azért, hogy a csapat is könnyebben kapcsolódjon a városi közösséghez, havonta egyszer mindenki számára nyitott Taizéi imaesteket szerveznek a helyi templomokban, egyszer a katolikusban, egyszer az evangélikusban. A fülbemászó taizéi dalok és kedves imák, az evangéliumi elmélkedések összehozzák a cserkészeket és az érdeklődő külsősöket. Magam is szívesen járok ezekre az alkalmakra. 

A hit mellett a történelem ismerete is alapvető fontosságú, a hazaszeretet mellett. Városvetélkedőkben való részvétel, játékos honismeret rendszeres program az éves tervben. De ne egy száraz kérdezz – felelekre gondoljunk! Sok munka előzi meg ezeket az alkalmakat, amikor az egyes korszak szereplőit, témáját megidézve eljátszák, vagy feladatokat megoldva felidézik az épp aktuális történelmi időszakot. Egy – egy ilyen eseményt oly részletesen dolgoznak ki, hogy a “meghívó” is postán érkezik, a levél “íze” korabeli, szinte kódolt üzenet… Időnként találkoztam a belváros girbegurba utcáin “rohangáló” lelkes fiatalokkal, akik nevetve, izgulva, netán sikongatva nyomoztak az adott téma után, őket távolról figyelve a “nagyok”… Szívesen beálltam volna közéjük, mert lelkesedésük rám is átszállt… Ezek maradandó élmények az őrs és csapat életében, a fotókat évek múltán is szívesen nézve.

Az őrsi alkalmak és a hétvégi portyák mellett vannak különösen kiemelt alkalmak, amik titkosak….ez az egyik nagy – nagy kapocs közöttük, mert erről az eseményről még nekünk sem mesélhetnek a cserkészek! Az én fiam oly komolyan vette ezt, hogy azóta sem tudom, hogy pontosan mi történik egy ilyen….avatáson. Mert ez a cserkészek nagy napja, amikor késő este, az idősebb korosztály cserkésszé avatja a frissen próbázó fiatalokat. Az est végére csillogó szemű, lelkes ifjú cserkészek lesznek, akik büszkén viselik az új inget és nyakkendőt!

Az éves programokra és a cserkész avatásra a koronát a nyári tábor adja. Az idősebb – kósza – korosztálynak 14 napos, a cserkészeknek 10 napos, a kiscserkészeknek 5 felejthetetlen nap a nyár közepén. A kószáknak persze nem üdülés az a plusz négy nap, hanem kőkemény munka. Ők építik fel ugyanis a nomád körülmények között létesülő közsátrakat, rendezik, földmunkát végeznek az alakuló téren, kiássák a latrinákat…és megtanulják, hogy csak akkor teremtődik a semmiből valami, ha dolgozik az ember. Azért választottam mottóul a fenti verset, mert híven tükrözi, hogy a cserkész nem vonja ki magát a munka alól, nem panaszkodik ha feltörte a kezét az ásó és nem nyöszörög, ha éjszaka közepén szaladni kell árkot ásni a sátor körül, mert épp úgy zuhog az eső, hogy a víz az alvóhelyet fenyegeti. Mert erre is volt példa! De egy szülőnek a legnagyobb öröm az, hogy ezeket az izgalmakat a gyermeke nem fanyalogva, panaszkodva meséli, hanem boldog megelégedéssel, hogy megélte, átélte és helyt állt a társaival együtt. Ez minden luxus nyaralással felér!

De még ez is fokozható: városban élünk, rokonaink nincsenek vidéken, így a disznóvágás, mint kuriózum, mint program, nem szerepel a család életében. A fiamnak viszont ez is megadatott. Az egyik cserkész vezető vidéki rokonai vállalták, hogy levonul az őrs és az első mozzanattól az utolsóig feldolgoznak egy disznót, hurkát, kolbászt csinálva a nagy csapatnak! Az őrsvezető helyettes szakácsnak tanul, így a szakmai háttér innen is biztosítva volt, de ez volt élete első “igazi” disznóvágása neki is. Minden munkát ők csináltak. Hajnalban keltek, egy hentes segített nekik a koca elkábításában, majd a teljes feldolgozás következett. Hidegben, kő keményen dolgoztak, de nem maradtak ki a finom disznótoros lakomából sem, amit a háziakkal együtt főztek, sütöttek. A faluban persze különleges alkalom volt a városi fiúk jelenléte, így süteményekben is dúskált a tíztagú fiúőrs. Másnap a falusi misére is elmentek, ahol boldogan prédikált külön nekik a pap és a falu apraja – nagyja kíváncsian figyelték az idegeneket. Egy csomó hurkát, kolbászt készítettek, amiket meg lehetett venni, ezzel is segítve a csapat szegényes költségvetését, ezen felül egy jó adagnyi szárazkolbászt, amit a nyári táborra eltettek és azt ette az egész csapat! Büszkék lehettek magukra a jól végzett munka öröme miatt, az élmény meg minden fáradtságot kárpótolt!

Három éve volt a nagyfiam cserkész, amikor a középső gyermekem  is jelentkezett a csapatba. Lányom mindig is sportos, lendületes leányka volt, bátyja mellett kissé fiúsított stílussal. Lelkesen hallgatta mindig a bátyát táborok, portyák után, így nem volt kérdés, mikor indult kiscserkész lány őrs, elsők közt sorakozott a csapatba. Neki is lelkes őrsvezetője akadt és egy “szakajtónyi” csicsergő leánycsapat. Más egy lányőrs, mint a fiúk, kicsit mások a programok és persze az élmények sora is. Ami töretlen és maximális, az a lelkesedés, az egy eszme, egy csapat érzése, a bolondozás, a büszkeség, hogy cserkész. Mikor felavatták igazi cserkésznek, napokig kiabálta, “Cserkész vagyok!!!” Számára az ing, a nyakkendő érték, amire büszke és rajongásig szereti az őrsét, a vezetőit és az életérzést, hogy közéjük tartozhat. Ezt még megfűszerezi az, hogy közös csapatprogramokon a bátyjával együtt, egy csapatba tartoznak, többször volt már a bátyja próbabiztos a lány őrsnél, ilyenkor kihúzza magát, hogy neki milyen menő és nagy bátyja van…. Kettejük kapcsolatában ez a kötődés különösen sok értéket adott. 

Harmadik gyermekünk még csak most lesz iskolás. Már most nem kérdés, ha szeretne, ott a helye a csapatban. Bámulva “issza” a két nagyobb történeteit, retteg az éjszakai kalandokon és kívülről fújja a vicces történeteket. Ha válogat, a két cserkész kérdőre vonja, hogy “hogy akar így cserkész lenni…” A vérükben van…mert a generációk újra születnek…ha nem a gyermekekben, akkor az unokákban.

Végül, mi szülők, mint kívülállók, hogy tudunk mégis kicsit kapcsolódni ehhez az egész cserkész – életérzéshez…? Talán úgy fogalmazhatnék, hogy fizikai szinten a férjem adott bele “apait – anyait”, lelki szinten én tudtam közelebb kerülni a cserkészethez. Több évig nem volt cserkészotthona a csapatnak. Sok helyen próbáltak őrsi foglalkozásokat tartani, de egy végleges hely csak nemrégiben akadt, ahol felújítások után, de lassan beköltözhetővé válik a ház. Ebben a férjem is részt vállalt, így az ő keze munkáját is dicséri az épület. “Társadalmi munka”…? Igen! Fontos a gyermekeknek megtanulniuk és példát muntatni nekik, hogy vannak olyan munkák, amikért nem kap pénzt az ember. A jutalom mégsem marad el, mert a jól végzett munka eredményének sok gyermek fog örülni, szívesen használni és ez a legnagyobb fizetség. 

Utoljára hagytam a csapat számomra legnagyobb és legkedvesebb rendezvényét, a közös családi napot. Ezen alkalmon nem csak a cserkész gyerekek, hanem a teljes családok is részt vehetnek. Játékos vetélkedőkkel, programokkal, szabad játékkal, beszélgetésekkel délután, majd egy közös főzés után vacsora mindenkinek, és az est fénypontja a nagy – nagy tábortűz. A tűznél először az őrsök szerepelnek valamilyen vicces előadással, az előadások között kis lelki gondolatsorokkal, amiket a csapatparancsnok vezet át, énekléssel, vicces körtáncokkal, közös imádsággal. Felettünk ragyog a csillagos ég, ilyenkor már langyosak az esték, vagy a tűz melege, vagy a közösség megtartó ereje…ki tudja… A kisebb testvérek a tűz körül letett pokrócokon talán már szunyókálnak, a szülők mellettük nézik a tüzet, hallgatják a cserkészek vidám dalát, netán bús – szomorú énekét és megértenek minden mesét, kacajt, karcolást, mázsás hátizsákot, Jézust idéző keresztet, egymás felé nyúló kezet. Mert a dal szól, a szív zeng és a múltból a jövő köszön vissza ránk."